Rák Károly önéletrajza

RÁK KÁROLY (1898-1984) önéletrajza


ÖNÉLETRAJZOM

     1898. szeptember 6-án születtem Szentgálon. Édesapám Rák Kálmán, Édesanyám Bognár Kovács Zsófia. Szüleimnek kb. 150 kh. ingatlanán, ami szántó, erdő és legelő volt, dolgoztam ifjú koromban. Édesapám szigorú, dolgos ember volt. Maga is sokat dolgozott, de gyermekeitől is megkövetelte a pontos, rendes munkát. Mi Rák gyerekek nem dáridózhattunk, mulatozhattunk a többi legénnyel együtt. Ilyenre csak ritkán került sor, édesapám akkor is szűkivel mérte a pénzt. Később, mikor a magam gazdája lettem, akkor láttam hasznát annak, hogy már ifjú koromban meg kellett szokni a rendes munkát. Ugyanakkor azt is láttam, hogy akik ifjú korukban sokat mulatoztak, könnyen vették az életet, közülük sokan önálló emberként is nehezebben boldogultak.

     1922-ben, 24 éves koromban megnősültem. Feleségem F. Tamás Jolán. Feleségem révén hozzájutottam 70 kh. ingatlanhoz. Ez a birtok Katlankútnál volt, Szentgáltól 15 km-re. Közelebb volt Pénzeskúthoz, mert ahhoz 12 km-re volt. De hát nagy volt akkor a szentgáli határ. Négy testvéremmel úgy állapodtam meg, hogy a szülői vagyon rám eső részét nekem pénzben kifizetik. Így is történt. A katlankúti gazdaság beindításához kellett is nekem az a pénz. Annál is inkább, mert már akkor nagy terveket szőttem. A 70 hold ingatlan nagy része művelési ág szerint erdő volt, kisebb része rét és legelő. A valóságban azonban az erdő is legelő volt, bokros terület, helyenként lehetett látni néhány öreg hagyásfát. Az volt az elgondolásom, hogy a terület nagy részét felszántom és mezőgazdasági termelésbe fogom. 

     Gazdálkodásom azzal kezdődött, hogy a zirci apátság olaszfalui uradalmából vásároltam 20 db törzskönyvezett, anyának való mangalica süldőt. Akkor még más fajta sertést nem is nagyon ismertek a környéken. Ezeket már Katlankútnál helyeztem el, az odaépített fából készült, szalmával befedett ólba. Gondozónak, pásztornak 1928-ban kitelepítettem Soksó Horváth Istvánt, aki az ugyancsak előre megépített szobában lakott. 1931-32-ben kezdtem feltörni a talajt és megkezdeni a termelést. A munkát 3 pár lófogattal végeztem, közben bértraktort is alkalmaztam. Az elkövetkező években vásároltam kb. 80 hold földet, úgy hogy 150 hold volt a tulajdonomban. Ebből fokozatosan 130 holdat felszántottam és mezőgazdasági művelésbe fogtam. Később saját traktorral és többféle géppel rendelkeztem, úgyszólván mindennel, ami egy ekkora gazdasághoz és intenzív gazdálkodáshoz szükséges. A gazdálkodást Szentgálról folytatni nem lehetett, ezért lakást és gazdasági épületeket építettünk és az 1930-as évek elején családostul kiköltöztünk Katlankúthoz. Voltak állandó, ún. konvenciós alkalmazottaim, akik szintén a tanyában laktak. Tudva azt, hogy földjeim tápanyagokban nagyon gazdagok, hiszen művelés alatt sohasem álltak, nem a szokványos növényeket (gabona, takarmány, stb.) termeltem, hanem olyanokat, amelyek nagy tömeget és értéket képviselnek. Így kezdtem el a mák, sárgarépa, fehérgyökér, karfiol, olajlen termelését, sőt ricinussal is próbálkoztam. Mákból jó esztendő esetén 50-60 mázsa termett. Ezalatt már a kicsépelt mag értendő. A cséplést géppel végeztük. Az értékesítés nem okozott problémát, a veszprémi kereskedők már előre lekötötték az egész termést. A mákgubót is minden évben összegyűjtöttük és eladtuk a Herbáriának. Sárgarépából átlagos termés 6-8 vagon (6-800) mázsa volt, amit a budapesti nagyvásártelepen értékesítettem. Ott volt egy állandó megbízottam, aki intézte az értékesítést. Értékesítésére az árut fogatokkal, traktorral beszállítottuk Pénzeskútra, ahonnan teherautók szállították Budapestre. A sárgarépát általában tavasszal értékesítettük, mert lényegesen magasabb volt az ára, mint ősszel, amikor sok volt. Télre – sok munkával és sok költséggel – fagymentesen elvermeltük és  csak a tavaszi értékesítés előtt bontottuk ki a vermeket. A sárgarépa egy része a televény talajban olyan nagyra nőtt, hogy emberi étkezésre nem is lehetett használni. Ezt is Budapestre szállítottuk, ahol versenylovak számára vásárolták fel. Karfiol ültetvényem kb. 4 holdas volt, a termést szintén Budapesten értékesítettük. A katlankúti földeken olyan csodálatos karfiolok termettek, hogy a vásártelepen nem akarták elhinni, hogy Magyarországon termett. Egy évben a ricinussal is próbálkoztam, de éppen csak a vetőmagot adta vissza, ezért abba is hagytam. A fenti növényeken kívül olajlent és szóját is termeltem. Az olajlen magját a Futurának (akkori gabona felvásárló) adtam el. Egy részéből olajat üttettem Városlődön. A 40-es évek elején magam is vásároltam egy olajütő gépet, be is szereltük, de az események úgy alakultak, hogy használatára már nem került sor. Végül is csúfos vége lett ennek a nagy értékű gépnek, mert összetörték. Az olajlen szalmáját rostnövénytörő géppel megtörtük, a magunk által gyártott szalmapréssel felbáláztuk, leszállítottuk a herendi állomásra és Budapestre küldtük, ahol felvásárolták és afrik helyett sezlonok, matracok tömítésére használták.

     Termelvényeim között nem soroltam a gabonaféléket. Azért nem, mert azokból csak annyit termeltem, amennyi a család, az alkalmazottak élelmezéséhez és az állatok takarmányozásához szükséges volt. A 30-as évek elején súlyos gazdasági válság volt. A gabonát, főleg a búzát jeggyel, ún. "bolettával" fizették, aminek az értéke nagyon kevés volt. Ki lehetett ugyan vele egyenlíteni köztartozásokat, de másra alig volt használható. Az általam termelt növényekre viszont a "boletta rendszer" nem vonatkozott, szabadon értékesíthettem, a kialakult piaci árak szerint. A szójababot kell még említenem, mint az általam termelt növényt, annál is inkább, mert ebben az időben azt még, főleg a parasztgazdaságok, nemigen termelték. Nagyon hasznos növény volt, mert magas fehérje tartalma miatt az állatok takarmányozásában komoly jelentőséggel bírt. Magam is arra használtam fel.

     Időközben kialakítottam egy 5 holdas gyümölcsöst, amiben főleg almát és körtét termeltem, természetesen piaci célra.

     Az állatállomány is szaporodott, főleg sertésekkel foglalkoztam. Mivel a mangalica nem volt eléggé gazdaságos alacsony szaporulata miatt (5-6-ot fialt), Somogyban vásároltam egy törzskönyvezett berkschiri apaállatot. Következmény: 8-10 darabra nőtt a szaporulat. A sertésértékesítés nem okozott problémát. Részben már választás korában elhordták a malacokat, másik részét süldő korában a veszprémi piacon értékesítettem.

     Természetesen az, hogy én kialakítottam egy olyan gazdaságot, amit a hivatalos szervek is mintagazdaságként ismertek el a parasztgazdaságok sorában, rengeteg munkával, - szinte látástól-vakulásig dolgozva – sok gonddal, utánajárással és nagyon sok kiadással járt. Azt sem tagadom, hogy munkám eredményes volt, megérte a fáradság. Én már a 30-es években használtam a különböző permetező szereket, amelyekkel igyekeztem megmenteni - jórészt sikerrel - az általam termelt kultúrnövényeket az állati és növényi kártevők ellen. Ehhez és általában a belterjes gazdálkodáshoz szükséges tudásomat, jórészt szakkönyvekből szereztem, de szívesen fogadtam meg tudósabb, tapasztaltabb emberek tanácsait is. Részt vettem Pápán egy mezőgazdasági tanfolyamon is és néha bizony a saját káromon is tanultam. Gazdálkodásom eredményes volt ugyan, de nagyon sokat kellett dolgozni, és az elvégzendő munkákért nagyon sokat kellett kifizetni. Az általam termelt növények munkaigényesek voltak, sok kézimunkát igényeltek. Éves átlagban kb. napi 20 munkást foglalkoztattam. Munkaerőben nem volt hiány. Mivel a munkásokat jól megfizettem, a környező községekből - Pénzeskút, Hárskút - annyian jöttek, hogy mindig volt elegendő munkásom. A szomszédos uraság meg is fenyegetett, hogy feljelent munkaerő-csábításért. Pedig én senkit sem csábítottam, csupán többet fizettem. Nagyon sok munkát adott például a karfiol, a mák szedése, vagy a sárgarépa elvermelése télire, mert általában tavasszal adtuk el, amikor magasabb volt az ára.

     Gazdaságom értékét növelte egy 1000 öles gyümölcsfaiskola, amit nagyobbik fiam - aki mezőgazdasági iskolába járt - egyik tanárának a tanácsára és útmutatása alapján telepítettem. Ennek a faiskolának 1952-ben szomorú vége lett - akkor voltam bebörtönözve - ugyanis a kerítést senki sem javította és az összes csemetét megették a nyulak. Ugyancsak akkor történt, hogy irányítás hiányában 5-6 vagon sárgarépa pusztult el.

     A 30-as évek végén történt, hogy feljelentés ment az erdőgazdasághoz, hogy én az erdőket felszántottam és mezőgazdasági művelésbe fogtam, vagyis megváltoztattam a területek művelési ágát. Hát ez igaz volt, de amikor én belekezdtem a katlankúti gazdálkodásba, nem számoltam azzal, hogy ennek következménye lesz. Valójában nem is erdők, hanem legelőnek használt bokros területek voltak. Különböző vizsgálatok, ellenőrzések után arra akartak kötelezni, hogy az egész gazdaságot számoljam fel, és a területet telepítsem be facsemetével. Évekig húzódtak a tárgyalások, fellebbezések, végül is úgy döntöttek, hogy egy ilyen gazdaságot tényleg kár lenne felszámolni, de ugyanakkor arra köteleztek, hogy az ócsai (Fejér m.) közbirtokosság 40 holdas erdejét kártérítésként telepítsem be, illetve az én költségemre fogják beerdősíteni. Ez is elég sokáig húzódott, végül is a háború elsodorta az egész ügyet, én pedig zavartalanul gazdálkodtam tovább. 1948-49-ben aztán megkezdődtek az akkor szokásos kulák elszámoltatások. Egyik ilyen elszámoltatás után - 1951. decemberben Veszprémbe vittek és 7 hónapra börtönbe zártak. Pedig addig minden beszolgáltatási kötelességemnek eleget tettem. 1952. júliusában kerültem haza. Távollétem alatt sok hiba történt a gazdaságban. Folytattam ugyan a gazdálkodást, de olyan erős megszorítások jöttek, olyan összegeket róttak rám különböző címeken, amelyeknek már nem lehetett eleget tenni. Néhány példa: 2200 db tojás beadás elmulasztásáért 4452.- Ft bírsággal sújtottak. 1518 kg hízott sertés beszolgáltatásának elmulasztásáért 40. 075.- Ft kártérítésre köteleztek. 1953-ban 55. 939.- Ft adót vetettek ki rám. Ezeket a nagy összegeket nem tudtam kifizetni. Végülis 1953-ban, felajánlásom után egész gazdaságomat, felszereléssel, lakásokkal, gazdasági épületekkel együtt átvette az Állami Erdőgazdaság. Lehetőséget kaptam, hogy családommal az egyik, nem az eredeti lakásban lakjak. Be is álltam az erdőgazdaság szolgálatába és rám bízták a gyümölcsös kezelését. Ennek a kötelezettségemnek becsülettel eleget tettem, mert mindig szerettem a földet, a benne termett növényeket. A gyümölcstermelés különösen kedvelt munkáim közé tartozott. Még úgy is, hogy másnak csináltam.

     1955. április 1-én kiléptem az erdőgazdaság szolgálatából és Szentgálra költöztem szüleim házába, velük együtt éltem. Erdészeti munkásként dolgoztam, majd 1959-ben termelőszövetkezeti tag lettem. Mivel ismerték kertészkedő tulajdonságomat és hozzáértésemet, rám bízták a csabberki és hímföldei gyümölcsösök kezelését. A gyümölcsös mellett meghonosítottam a konyhakerti növények melegágyi palánta nevelését és termesztését. A TSz vezetőség ezt az üzemágat nem kívánta fejleszteni, így a kertészkedés lassan meg is szűnt. TSz tagságom két utolsó évét éjjeli őrként töltöttem és 1968-ban, 70 éves koromban nyugdíjba mentem.

     Már a korábbi években hozzákezdtem a virág és konyhakerti palánta fólia alatti termesztéséhez. Ekkor még nagyon kevesen ismerték és foglalkoztak fóliás termesztéssel. Nyugdíjazásom után csak ennek szenteltem időmet és mindinkább fogyó energiámat. 1983-ban, 85 éves koromban végleg abbahagytam, nincs már hozzá elég erőm. Az ugyancsak magam által telepített gyümölcsöst (kordonos telepítés) kezelem tovább, de azt is csak fiaim hathatós segítségével tudom csinálni.

Készült Szentgálon, 1983 telén.

                                                                                   Rák Károly

 

(Közölve Rák Károly fia, Rák Kálmán beleegyezésével)